ZebrArt fotóstudio

Annyira jó volt, hogy megint a „Zabosok” (nálunk végzett diákok) önszerveződése hozta össze a társaság legfanatikusabb fotósait, egy remek hajnali fotózás erejéig.

Wendl Peti barátunk hosszas szervező és kutató munkájának köszönhetően remek, izgalmas helyszínt talált, ahol minden adott volt ahhoz, hogy újra remek képek születhessenek.

Rettegve haladtunk a célállomás felé a szakadó esőben ezen a kora reggelen, de szerencsénkre pont mire fotózni kezdtünk volna az öreg használaton kívüli vasúti kocsik közt, már el is állt a zuhé! Utólag még hálásak is lehettünk az esőnek, mert kíváló kiegészítője lett a napnak a sok-sok tükröződő tócsa

Jó volt látni, ahogy a szemünk elött megvalósul az unásig ismételt „közös fotózás inspiráló élménye”.

Mint egy hangyaboly, úgy nyüzsgött a fotós csapat, ötleteltünk, nevettünk, szakmáztunk, estünk-keltünk, csúsztunk másztunk a vagonokban és közt…Mindenki készült kellékekkel, kis kiegészítőkkel, ruhákkal…

Ha nagyon fennkölt akarok lenni, akkor azt kell hogy mondjam, ezekért a pillanatokért már érdemes volt anno belevágnunk a ZebrArt Stúdióba, mert láttuk az örömöt, az összetartozás élményét, a fotózás szeretetét mindenkin arcán!

Na abba is hagyom gyorsan, mert kezdek elérzékenyülni…Márpedig egy ekkora darab pasinak az ritkán áll jól! 1 szó, mint száz…jó volt veletek megint!!!

-Morten-

Még javában rúgták a bőrt Dél-Afrikában, amikor a ZAB-osok mindenre elszánt ragyogó kis csapata, az éj leple alatt, a belváros szívében gyülekezett, hogy igényes muzsikák, illatos borok, karcos pálinkák, na és persze egymás társaságában töltsön el egy remek estét a Take Five-ban. Őshallgatók és újak, minden csoportból képviseltették magukat, ráadásul még azok is szép számmal jelen voltak, akik a másnap hajnali obligát tájfotózás elött álltak, ezért jelenlétükért külön dícséretben részesültek.

A hajnalig tartó mulatságban temészetesen nem maradhatott el hódolatunk fotós szenvedélyünk iránt sem, melynek alanyai elsősorban a zenekar csinos hölgyei és karakteres urai voltak.

Ezúton is külön köszönjük Editnek a szervezést és a helyszín biztosítását, valamint Lillának a ZebrArt logóval felcicomázott teatartó fadobozkát, melyből mostantól ti is kiszolgáhatjátok magatokat, ha betértek hozzánk.

Ma már tudjuk, fociban a spanyolok a legjobbak, közösségben pedig a Zebrások

-Csaba-

Miközben Morten a balzsamos illatú, levendulával szegélyezett, napsütötte provance-i tájon bolyongott, idehaza lógott valami a levegőben.

Magunk mögött tudva az elméleti órák kötelező táncát és a külső helyszínek tematikus állomásait, újra visszatértünk hőn szeretett kis alkotóműhelyünkbe, hogy a lányok megismerkedjenek a mesterséges fények világával.

Az első gyakorlati nap szolid tapogatódzása után, a tanfolyam utolsó szombatján számomra is váratlan fordulatot vett a portréfotózásra épített tematikus oktatás. Lányaink a megbeszéltek szerint személyes kiegészítőkkel, parókával, bukósisakkal, őrült kellékekkel érkeztek az Üllői út 17 szám alá és már az óra kezdetén elszabadultak a gondolatok, szárnyra keltek a rögtönzött koncepciótól vezérelt fotós ötletek.

Természetesen kell ilyenkor valaki, aki képes totál hülyét csinálni magából, ha arra igény van. Na de ki legyen az a megátalkodott egyén? Nyilván ki más, mint az oktató. Hátközépig érő szőke paróka, napszemüveg és boxkesztyű ideális konstelláció egy kis őrülethez, sőt még egy üveg vörösbor is előkerült a hűtőből, fokozva ezzel is az amúgy sem lapos hangulatot.

A csajok meglátása szerint nap végére már kezdem felvenni a tipikus szőke nő allűröket De azért a többieket sem kellett félteni. Senki sem lógott ki a sorból, maximálisan kreatív, aktív és impulzív volt a csapat ezen a napon is, zseniális záróakkordjaként a kurzusnak.

Egy biztos: túl a technika szükségszerű elsajátításán és az egyénre szabott érdeklődési területek meghatározottságán, a közösségi alkotás inspiráló, felszabadító ereje ismét megvillantotta foga fehérjét.

-Csaba-

Hallottál már a ZAB-osok titkos társaságáról, a szövetségről, mely a ZebrArt Stúdióban végzett tanfolyam hallgatókat tömöríti magában. Még nem? Hát olvasd el az egyik alapító tag, Wendl Peti élménybeszámolóját: (A képek oroszlánrészét szintén Peti, illetve néhányat Polcz Peti barátunk készítette)

A tanfolyamon sokat beszéltünk arról, hogy az alkotás szép, jó, felemelő. Lehet hajnalban, éjszaka, esőben, verőfényes napsütésben, levegőben lógva, vagy akár földön fekve lőni a képeket. Egy fontos dimenzió azonban mindig is beszédtéma volt. A közös alkotás misztériuma.

Adott a tevékenység: közös fotózás. Miért? Mert az jó, mondták Morten Csabáék. Már csak egy időpontot kell találni. Helyszín? Á, ugyan. Elég csak nyitott szemmel járni. És tényleg.

Elsőként az érdi szoborpark, majd elindultunk a lejtőn (vagy fejtőn???)… A második helyszín/esemény egy flash mob előadás volt.

Egy barátom említette, hogy táncolgatnak együtt páran. Van koreográfia, zene, és sok ember. Mit tesz a huszonegyedik századi polgár? Google, youtube?….természetesen. Azonnal tudtam, hogy ez megér egy misét. Az első videó után kedvet kaptam, szóval riasztottam a “játszótársakat”: Srácok! Április 8. Mammut II, 150 fiatal egy koreográfiát fog táncolni. Akadt is egy-két jelentkező.

A bevásárló központ szökőkútjánál szokatlanul sok tétlenkedő fiatal járt-kelt kissé zavartan. Sok fényképezőgép, kamera. Lógott a levegőben valami. Hozzám is jöttek a “tudatlanok”: tudok erről valamit? Mire vár ez a sok ember? Én csak csóváltam a fejemet, de a kaján vigyort nem lehetett levakarni az arcomról. Már legalább 20 perce vártunk, mindenki az általa vélt legjobb helyen. Volt, aki az emeletet választotta, én a szökőkútnál. Hosszú várakozással teli percek után egyszer csak BAMMMM. Egy lány elcsúszik az ominózus szökőkúttól pár méterre, és hatalmasat pereccel. Ez volt a nyitány, a figyelemfelkeltés. A formáció lélegzetelállító volt. Én csak lőttem és lőttem a tömeget, csak lőttem, és lőttem. Még jó, hogy volt repeta, olyan rövidnek tűnt.



Ezekkel az élményekkel éltünk mindnyájan unalmas/érdekes (kinek, mi…) hétköznapjainkat. Az irodában ülök reggel 7.15-kor… Hopp! Egy meghívót kapok Facebookon. Lehet, hogy nem csak én vagyok egyedül ébren? És nem csak én fészbúkolok munkaidőben. Lelkiismeret furdalás? Á, egy csepp sincs. 7.30-kor??? Node, térjünk csak vissza erre a meghívóra: álmos szemeim, résnyire vannak még mindig nyitva. HOL EGY KÁVÉ? Olvasom: Párnacsata! Ez érdekes. Mit tesz egy ZAB-os ilyenkor? Természetesen szól a többieknek.

Helyszín: Clark Ádám tér. Esemény: Párnacsata.

Nagy várakozásokkal indultunk neki ennek a kalandnak is. Persze, hogy késtünk. .. Lesznek még ott? Merül fel a kérdés? A tér tele fiatallal. Mindenhol párna alkatrészek szállnak. Magasban, földön csak szöszök, tollak, szivacsdarabok. Ezek nem komplettek! Naná! Ezért vagyunk mi is itt.



Megfelelő objektív: tele. Távolról próbáljuk leszedni az értékes pillanatokat. Hamar rájövök, hogy ez így nem jó. De látom, hogy nem én vagyok ezzel egyedül. Jöhet is fel a széleslátó. (“Ha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel”) A csapkodó tömeg között találom magamat. Kész csoda, hogy nem habzik a szája az embereknek. Olyan vehemenciával harcolnak körülöttem, hogy nem tudom eldönteni: felkelés ez, vagy szabadidős program. Azt hiszem Capa örökérvényű szólása itt is megállja a helyét. Senki nem törődik velem. Csak egy-két kósza párna sújt le, de szabadon fényképezek, belebújok mindenki privát zónájába. Nagyszerű. Van, aki falat mászik; látom. Na jó én is…Lesznek még ott? Jut eszembe a kérdés, ami még késői érkezésünk előtt cikázott a fejemben. Nos voltak. Sőt! Nekünk 1 jó bő óra elég volt, hogy meglőjük a képeinket. Úgyhogy egy megnyugtató sörre elmentünk a közeli belga sörözőbe. 2 óra beszélgetés, önfeledt hahotázás után szétváltak útjaink. Különböző családi programokra és egyebekre indult el mindenki. Ahogy baktatok vissza a kocsihoz a tér mellett megyek el. És ezek még mindig csatáznak. Az ügyeletes hangadó, aki rendszeresen visszaszámol egy “csatát” megelőzően fáradhatatlanul üvölt a megafonba, és a birkák pedig ütköznek. Ja ezek még ugyanúgy emberek, csak pelyhekkel vannak borítva…

A közös fotózásoknak tényleg van élménye. És ami igazán nagyszerű: annak ellenére, hogy egy témát, egy helyen és egy időben fotózunk, teljesen más képek születnek. Remek, hogy mindenki másképp fogja meg az objektív lencséje előtt látott világot.

Talán hosszan írtam, így egy velős összefoglalóval zárom ezt a fejezetet: a közös fotózások jók.

Folytatás hamarosan…

Wendl Péter