fototanfolyam, fotótanfolyam, fotóiskola, fotózás, műterembérlés, stúdióbérlés, fotósklub, portfolió, profi fotózás,

a lányok, a lányok, a lányok, agyalok…

1 éve, 9 hónapja - kategória: Beszámoló, tagek: , , ,

Az Állami Népességnyilvántartó Hivatal napokban közétett statisztikája valamint az Országos Választási Bizottság véglegesített adatai alapján a ZebrArt Stúdió ezévi 3. Fény-képző fotótanfolyamán résztvevő nemek aránya az exitpol adatokban előrevetített eredményeket produkálta!

a Mester alkot

Igen, elindult első fotósulink az erősebbik nem képviselői nélkül! Fantasztikus hölgyek társaságában kezdhettük meg az oktatást a jól ismert felállásban:

  • Hack Róbert: alapozás & urbánus építészeti mirákulum
  • Kömöz Gergely: natura szakkör vezetője
  • Morten: látáspszichológus & ceremónia mester
  • Farkas Csaba: fénykovács
  • sorban a szépségek

    Elmélet, elmélet majd egy kis gyakorlat. A stúdióban eltöltött 2×2,5 óra fejtágítás után, ahol is lefektettük a fotográfia és a fényképezőgép működésének elméleti alapjait, formabontó módon nem a közeli Szabadság hídra ugrottunk ki, hanem autóba ültünk és átfurikáztunk a MÜPA-Nemzeti Színház-Lágymányosi híd által közrezárt Bermuda háromszögbe. A Soroksári úton, az éppen arra viharzó szelíd motorosok legnagyobb örömére lányaink mozgásábrázolásokat gyakoroltak.

    Amikor már mindenki meglőtte a maga motoros-autós svenkjét, kissé csendesebb vizekre evezve a kultúrális létesítmények árnyékában gyakorloltuk a rekesz-, zársebesség előválasztás, érzékenység kombinációk hatásait, a mélységélesség összefüggéseivel karöltve valamint beszéltünk olyan fontos fogalmakról is, mint az aranymetszés, azaz arról az arányosságról, mely természetes egyensúlyt teremt a szimmetria és asszimetria között. Ugyancsak szó eset a képünket behálózó vonalak és geometriák fontosságáról.

    A következő gyakorlati órát már a megszokott helyszínen, a Budai várnegyed macskaköves utcáin kóborolva tartjuk meg!

    -Csaba-

    egy kis eligazítás elöttea menetLátjátok? Ekkora halat fogtam!IdesüssA fák árnyékában megpihenveszabad egy jó portrét?Mi az az ize ott?Uramisten, ennyi gomb...napozva tanulunkLassan a kánkán is megyŐ a tettesCsak lógatjuk a lábunkCsaba a celebnyár van....

    Oszd meg az élményt!
    • Digg
    • Sphinn
    • del.icio.us
    • Facebook
    • Mixx
    • Google Bookmarks
    Did you like this? Share it:
    a bejegyzés trackback címe:
    http://www.zebrart.hu/beszamolo/a-lanyok-a-lanyok-a-lanyok-agyalok/trackback/

    egy válasz a “a lányok, a lányok, a lányok, agyalok…” bejegyzésre

    1. Dóra szerint:

    hagyj üzenetet

    XHTML: ezeket a tageket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>