Szomorú szívvel, mégis tele pozítív érzésekkel búcsúztattunk ezévi 2. kurzusunk hallgatóit. Már az első pillanatban tudtuk, hogy függetlenül a különböző érdelődési területektől, különböző életkoroktól, egy igazán lelkes és kreatív csapattá fogtok összekovácsolódni. Várakozásaink messzemenőkig beigazolódtak.
A legszembetűnőbb megnyilvánulása mindennek, a záróakkordként megtartott stúdiófotózás gyakorlati órái voltak, ahol egy emberként álltatok fel székeitekből, amikor élesben kezdtük gyakorolni az irányított fényekkel való képalkotást.
Parádés ötletáradattal fogtatok hozzá bájos modellünk fotózásához, majd késöbb párokba állva egymás fényképezéséhez. Láthatóan hatott rátok a közös munka felszabadító és inspiráló ereje.
Bízunk benne, hogy ez a tűz és lelkesdés a késöbbiekben sem csillapodik Bennetek, és habár az obligát tanóráknak vége, a fotózás szeretete mindörökké megmarad.
A mi ajtónk továbbra is nyitva áll elöttetek, nyüzsögjetek, aktivizálódjatok, vegyüljetek a közösségi csatornáinkon keresztül is, mert az igazi fotósélet csak most kezdődik! Keressétek az utatok, küldjetek képeket, gyeretek velünk közös programokra!
Köszönjük Nektek, az együtt töltött vidám perceket!
-Csaba-
a bejegyzés trackback címe:http://www.zebrart.hu/beszamolo/befejezeskeppen/trackback/















