ZebrArt fotóstudio

A ZebrArt stúdió és Full Fashion által meghirdetett, “a divat ábrázolása, az ábrázolás divatja” fotópályázatunk nyertese, Tóbi László volt az a szerencsés, aki részt vehetett az idei toszkán Fashion táborban. Olvassátok el képekkel illusztrált személyes élménybeszámolóját

Kedves ZebrArt & Full-Fashion!

Amikor megtudtam, hogy megnyertem a pályázatot, azt hittem, örömömben azonnal kiugrok a bőrömből. Ennek több nyomós oka is volt: elsősorban azért, mert nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy a versenyt megnyerjem, inkább csak álmodoztam róla. Elég későn is „adtam be a derekam”, hiszen a pályázat utolsó napján döntöttem el, hogy tényleg jelentkezem. Érdekességképp el kell mondjam, az a modellem ajánlotta az oldalt és így ezt a lehetőséget, akinek a képével megnyertem a fotópályázatot. Talán ez maga volt a szerencsés karma.

Egy meglévő stábbal dolgozom, akiknek nagyon sokat köszönhetek, hiszen nélkülük ez mind nem jöhetett volna létre és nem tölthettem volna el egy csodálatos hetet Toszkána szívében egy nagyszerű csapat társaságában. Az indulás napját nagyon vártam, habár vegyes érzelmek kavarogtak bennem, nem tudtam mire számíthatok majd. Végül egy szuper kis csapat verődött össze a Fashion Tábor során, úgyhogy nem csalódtam. Őszinte és családias hangulatban telt el az egy hét. Az utazás igaz egy kicsit fárasztó volt, de amikor megláttuk a toszkán tájat, azonnal elillant minden álmosság. Csodálatos helyeken jártunk, többek között látogatást tettünk Volterra, San gimigano, Folloncia városaiban is.

A fotózásokat is nagyon élveztem, rendkívül vicces és jó hangulatban teltek el a közös munkáink. Sőt, amikor a szabadidőinkben elmentünk kirándulni, akkor is csak jöttek és jöttek az ötletek, amiket könnyen meg is valósított a csapat.

Hozzá kell tennem, hogy a modellek szuperül szerepeltek, mindig napra kész öltözetben és nagyon csinosan indultak neki a fotózásoknak, éppen ezért nagyon könnyű volt velük dolgozni. Fergeteges és csodás képek születtek. A ZebrArt tagjai nagyon segítőkészek voltak, ráadásul nagyon jól kijöttünk az együtt töltött idő alatt. Az utazásról, a közös kirándulásokról, na és persze a fotózásról werkfilm és egy csomó fotó is készült.

Pozitívumként tudhatom be azt is, hogy egy hirtelen nézésem San gimignano-ban meg ragadta a fotós tekinteteket és attól a pillanattól kezdve kicsit univerzálódtam a kamera mind két oldalára.

Mindent egybevéve úgy gondolom, a Fashion Táborból igazi hagyományt kéne csinálni, azaz minél gyakrabban megszervezni, megvalósítani.

Én minden kedves Full Fashion tagnak csak ajánlani tudom ezt a lehetőséget, hiszen számomra egy örök élményt jelentett ez az egy hét.

Köszönettel: Tóbi László

Fura dolog elkésett őszi beszámolót írni egy nyári eseményről, de még így is szeretném megosztani veletek az élményeinket!

Néhányan a ZAB-osok közül részt vettünk a júliusi XII. Fotós Fesztiválon Egerben. Így esett, hogy a „Nagy villanás”-on, ami egy világrekord kísérletnek indult és – az adatok szerint – sikerült is megdönteni az Amerikában felállított rekordot, mi is ott lehettünk néhányan. Az egri rekordkísérletben 200 rendszervakuval és több mint 150 fényképezőgép vakujával világítottuk meg a Dobó teret. Nos, emlékeim szerint ennél sokkal többen voltunk, felszerelkezve minden ehhez szükséges eszközzel és bár a kísérlet sikerült, az eső teljesen elmosott mindent és mindenkit, vakustól, ernyőstől, állványostól együtt.

Azért nemcsak erről szólt a fesztivál, a rossz idő ellenére lehetőség volt sok különböző belső térben, stúdióban fotózni modelleket, workshopokon és előadásokon vehettünk részt, fotózhattunk esküvőt, és ami számomra a legizgalmasabb volt: nagyon sok kiállító különböző termékeit próbálhattuk ki egy-egy órára és vásárolhattuk meg kedvezményesen (így került a kezembe egy 8 mm-es halszem is a sok drága tele mellett, na meg sok fotós könyvvel gazdagodott a könyvtáram.)

Mi Katával lemaradtunk a természetfotózásról, mivel éjszaka 3-kor indult az outdoor csapat, de Edit és Dana beszámolója szerint megérte: hihetetlen gyorsasággal változtak a fényviszonyok, s ezzel együtt a hajnal színei is. Ezeket a képeket félórán belül készítették. Szerencséjük volt az idővel, mert a felszálló pára és a felhős ég fogadta a csapatot a Bükk fennsíkján. A hideg, nyirkos időben másodszor is jól eláztak és összefagytak, de a képeik látva, azt hiszem megérte, mi meg sajnáljuk, hogy nem lehettünk ott…

Bár kevesen voltunk, jó volt együtt lenni veletek, ZAB-osok!

-Anikó-

Ernyey Béla és Balaton Dóra között olyan őszinte harmónia volt a beszélgetésünk közben, hogy egyfolytában az járt a fejemben, ezt is vissza kellene adnom valahogy a képeim által. Hiszen mennyien, de mennyien vágynak erre az “egymást kiegészítjük” állapotra.

Bélából sugárzott a határozott férfiasság, és Dóra a kedves eleganciájával elválaszthatatlan részét képezte.

A stúdiós munka során a pár egymást és engem is insiráltak. Ha ragyogott az egyik, a másik is, és én ötleteltem.

Fogadjátok szeretettel a velük készült képeim néhány darabját.

-Naky-

Az elmúlt hetekben Lesi László Csaba azaz L.L. Junior énekes, rapper, dalszerző látogatta meg stúdiónkat. Aki esetleg nem ismerné L.L. Juniort annak az alábbi pár sor betekintés nyújt a pályafutásáról. Az 1990-es évek elején alakította meg két társával (Fatima és Báró)együtt a Fekete vonat nevű formációt. A csapat nagy sikert aratott Magyarországon: két platina és egy aranylemezt kaptak.Sikerük csúcsán a csapat közös megegyezés alapján szétvált és Junior 2001-ben elutazott Amerikába, majd egy év szünet után szólókarrierbe kezdett és 2002-ben megcsinálta első szólóalbumát. Azóta szinte minden évben kiadott egy lemezt. A most forgatott klipp a legújabb Impresszió című albumához készült, Az éjszaka ritmusa – Őrült lennék című dalhoz.

A klippet az Unlimited Pictures nevű produkciós iroda fiatal és tehetséges munkatársai készítették Bán István rendezésével. A forgatás jó hangulatban folyt, sokat viccelődtek a srácok, de mellette mindenki profin végezte a munkáját, így mindösszesen 6 óra alatt végeztek a klipp utófelvételeivel, amit stúdiókörülmények között sima fehér háttérrel szerettek volna elkészíteni. Annak ellenére, hogy megfeszített munka folyt a forgatás alatt, szerencsére senkin sem a feszültség hanem a jókedv lett úrrá. Mindig szeretünk olyan társasággal együtt dolgozni akikkel nem munkának érezzük a “munkát” hanem szinte szórakozásnak tűnik az együtt eltöltött néhány óra.

- Horváth Tamás, “Túró”

Hallottatok már a ZAB-osokról? Ők azok a nálunk végzett hallgatók, akik egy rendkívül impulzív közösségként hétről-hétre, velünk karöltve szerveznek különféle fotózásokat, programokat, kirándulásokat, kulturális eseményeket, hogy a tanfolyam után is egy csapatként hódoljanak közös szenvedélyünknek. Olvassátok most Wendl Peti élménybeszámolóját az egyik ilyen összejövetelről:

Nekivágtunk! Mert nekivágunk… mindig nekivágunk. Más a helyszín, más a téma, más az ötlet, de egy valami állandó! A hangulat és a társaság.

• Helyszín: Megyeri híd
• Téma: Megyeri híd
• Ötlet: Megyeri híd

Ez így egy laikusnak elég unalmasnak hangzik. (valószínűsítem) De nekünk egyáltalán nem az. Tehát a híd! Egyszer olvastam egy szösszenetet a budapesti hidakról, melyben rövid jellemzést kapott mindegyik. Elegáns, robosztus, történelmi… Elgondolkozom azon, hogy a Megyeri hídra mi passzolna leginkább… új?, talán…

A híd pesti lábánnál találkozunk, és míg várunk a hivatalos vezetőnkre, hogy végig kalauzoljon minket kívül-belül, tetőtől-talpig, addig önmagunkhoz híven kezdjük becserkészni lencséinkkel a híd formavilágát, hangulatát. Keressük, firtatjuk az árnyékok és fények játékát, az ívek lendületét és egymást helyezzük bele saját magunk álltal komponált képi világunkba.

Amikor először jártam a hídon, elhatároztam, hogy a mi kis fotós csapatunkkal is visszatérek. Rengeteg lehetőséget kínál ez az építmény fotózásra… Időközben megérkezik a kalauzunk, így kezdetét veszi a “túra”. Olyan részeket sikerül megismerni, amiket autóval tova robogva soha nem tudnánk. Az egyik pillérben lépcső vezet fel a csúcsig, majd liftezünk is, majd még egy kis létrázás, és több, mint 100 méteres magasságból kattintgatjuk gépeink zárszerkezetét. Útközben nyaggatjuk a hídmestert kérdéseinkkel, amikre mind egytől egyig jön is a válasz.

Az utolsó állomás az egyik pilon, ahol szinte kézzel elérhető közelségbe kerülünk a Dunával, felettünk pedig az autók robognak. Van még időnk egy-két kompozícióra, de több kép készítésére már csak a következő alkalommal lesz időnk…

-Wendl Péter-