ZebrArt fotóstudio

NAKY BLOGJA – 18. mozaik darabka / fotózok, fotózok, fotózok!

2010.07.04

Tegnap a Zebra galériáján egy fotózást nézve jöttem rá, hogy milyen eszméletlenül nagyon érdekel engem a stúdiófotózás, és az irányított fényekkel, illetve modellel való munka. Azonnal meg is született a fejemben, hogy szerzek egy csajt.. vagy pasit, és “rajta” kezdek el gyakorolni. Két perc múlva már annyi ötletem volt, hogy előkaptam egy papírt, és elkezdtem leírni, lerajzolni, amit azon a bizonyos képen látni szeretnék majd.. Úgy éreztem, nem bírok magammal, és elkezdtem türelmetlenségemben és izgatottságomban tekergetni a hajam, trallaláztam, idegesen szörfölgettem a neten.. és alig vártam, hogy a fotós, aki kibérelte a stúdiót, végre befejezze a munkáját és lelépjen onnan.. cuccostul, árnyékostul.

Abban a pillanatban, ahogy elköszönt, én már szorongattam a gépet, és a műterem közepére csüccsent Mortent kezdtem el lövöldözni.. vedd le a zoknid, és most állj fel rá, és aztán tedd ezt és azt.. Morten mosolygott, és tette, amit kértem tőle.. bár hamar megunta. Érthető.

Ezután összeraktam súlyzókat, csipeszeket, hungarocell-kockákat és azokat fényképezgettem. Majd megszakadt a szívem, mert egy hús-vér élő emberre vágytam, aki lehetne a témám..

Úgy döntöttem, stúdió fotózásokat fogok szervezni, és addig gyakorolgatok, amíg bele nem jövök.. rá nem érzek, és egyre merészebb nem leszek.

Beszélgetésbe elegyedtem egy fotós ismerősömmel az msn-en, és mint kiderült ő partner lenne egy közös fotózásban. Én olyan, de olyan izgatott lettem ettől a hírtől, hogy azóta tényleg csak ez jár a fejemben.

A tanfolyamon már belekóstolhattunk a portréfotózásba, illetve abba, hogy is kell egy modellel dolgozni, hogy milyen fontos vele a kommunikáció, hogy a fények mikor, hogy és miért.. de a türelmetlen éhségemet ez a gyakorlati óra nem elégítette ki. Még szeretnék, még többre vágyom.

Vége a tanfolyamnak.. Úgy elröppent, hogy észre sem vettem. Úgy érzem, hogy bár tudom, hogy vége, nem akarom, nem tudom még elhinni, hiszen éppen mostanra szokott össze a csapat, éppen most dolgoztunk már együtt, közösen, segítettük egymást, foglalkozni kezdtünk nem csak a saját, de a többiek képeivel és ötleteivel, tanácsaival is.. Éppen mostanra jutottunk el egy olyan szintű ismerethez, ami már könnyebbé tette, és élvezetesebbé a fotózást, a gép kezelését, éppen mostanra alakult ki bennünk, hogy egy fotóra már nem úgy nézünk, mint azelőtt, hogy egy közös nyelvet kezdtünk el beszélni.

Fáj, hogy vége a Zebra tanfolyamnak.. hiszen az életem részévé vált Csaba, Morten, a stúdió falai, a lámpák, a konyha, a fényképezőgépek villanásai, a millió információ, amit kaptunk, a közös fotózások, a különféle obik, a felszerelés, a hangulat, stb. Hiányozni fog minden csütörtök este és szombat délelőtt együtt. Úgy érzem az a kíváncsiság és tudásvágy, amiről már korábban írtam, nem nyert kielégítést. Úgy érzem csak fát kaptam a Zebrától a bennem égő tűzre, és a láng bennem ezáltal csak erősebbé vált.

De szervezem a fotózásomat, és akár többet is, és mától tagja lehetek a Zabos csapatnak. Talán nem is vesztem el a Zebrát és a csoportomat, a tanáraim tanácsait, mert a Zabos tényleg összefog majd minket, és tényleg együtt fotózunk és tanulunk a jövőben is.

Mindezzel párhuzamosan beleásom magam a photoshopba, a corelbe, és a javasolt képszerkesztő programok megismerésébe. Félek, nem sokat fogok aludni mostanában. De jó érzéssel tölt majd el a másnapi fáradtság, mert tudom, hogy azzal töltöttem az időmet amit imádok, sőt, amibe szerelmes lettem.

-Naky-

NAKY BLOGJA – 19. mozaik darabka / csipesz

2010.07.14

A mai estére végre lehűlt annyira a levegő, hogy el tudtam viselni a testem és lépéseim súlyát, a sok és hosszú fekete hajamat és végre bele is szagoltam a Hűvösvölgy-i illatokba miközben egy tömegközlekedési eszközt kerestem, amin lecsoroghatok újra a belvárosba.

Egy óra beszélgetés olyan szinten könnyített a lelkemen is, hogy mosolyogva ácsingóztam egy buszmegálló kis zöld, berúgott és szerteszét firkált ajtaja és ablakai előtt azon morfondírozva, hogy hány szót és mondatot tudnék írni erről az esetlen kis építményről. Aztán eszembe jutott, hogy mit tudnék írni egy bevásárló kosárról, vagy egy kínai büféről. Hamar eljutottam a csipeszig, és hazáig ezt a szót kántáltam magamban: csipesz.

Amikor pöttöm-pannaként a nagyszüleimnél nyaraltunk Hugicámmal, egyetlen dolgot utáltunk jobban a palackos szódák bolti cseréjénél, éspedig a teregetést. Még apró termetűként minden lepedő beterített minket, alig tudtuk felaggatni a hátsó kertben kifeszített kötelekre a sok-sok ágyneműhuzatot és kimosott függönyt.. ki nem állhattuk az alsóneműket, mert azokat csak dobálva sikerült feljuttatni a kiszemelt helyükre.. és ha nem céloztunk jól, lepottyantak a földre és koszosak, sárosak lettek, és akkor aztán nagymamám csúnyán nézett ránk. Nem szerettük ezt a fajta ránk-nézését. Persze nagymamám kitett egy sámlit, hogy felérjük a köteleket, de ki akart folyton lehajolni és arrébb tenni azt?!

Ennél nagyobb bajban akkor voltunk, amikor a nagyszülők nyuszikat hoztak a hátsó ólakba. Mi kitaláltuk Hugimmal, hogy a felaprított tűzifából labirintust fogunk építeni, és amíg én a legkisebb fehér, addig ő a fekete nyulat teszi a labirintus elejére.. és majd a nyulak versenyeznek egymással, hogy ki ér előbb a célba, és mi drukkolunk, és hajrázni fogunk, és biztos megtalálják a középpontba vezető utat. Sajnos a labirintusunkat olyan komoly gondossággal építettük meg, hogy a teregetés során ez elég komoly gondot okozott. Felette lettek kifeszítve a kötelek. Nehogy a ruhák száradása fontosabb legyen már, a mi statikailag és építészetileg tökéletesen megalkotott kacskaringós félig-meddig alagút rendszerünknél? A nyulaink nem mozdultak el a start pontról, hiába noszogattuk őket, csak füvet rágcsáltak. Nagyapám mellettünk kiskertet kapált, és mosolyogva, magában mormogva rázta a fejét. Mi nem adtuk fel. Énekeltünk a nyulainknak, répát pucoltunk nekik, tapsoltunk, de azok tudomást se vettek rólunk.. kényelmesen megrázták a kis farkukat, kettőt tottyantak balra és jobbra.. Majd. Ránk zuhantak a mindeközben a fejünk fölé felakasztott ruhák.

Képzeljétek, hogy nem csak a mesékben van olyan jelenet, amikor a nagyi a gyerkőcöket seprűvel kergeti. Bár a mi nagyink kezében mindössze egy konyharuha volt. Nagyapám a jelent láttán csak kacagott. Nagyanyám pedig pillanatok alatt őt kezdte el szapulni.. hogy te miért nem neveled az unokáidat, hogy most moshat és centrizhet újra, hogy így nem lesz ebéd, de nem is baj, mert az ilyen lókötő lurkók nem érdemlik meg a mákos kalácsot..

Nagyon hiányoznak.
Ők.
És persze minden egyes szétszóródott csipesz, amiken a nyuszik mégis átugráltak.

-Naky-

NAKY BLOGJA – 20. mozaik darabka / Senki nem mondta, hogy jó lesz…

2010.07.26

Sétáltam be a stúdióba egyik nap, és millió gondolat cikázott a fejemben. Megálltam a Zebra bejárata előtti piros lámpánál, és még mindig belemerültem a kérdéseimbe, és az azokra keresett válaszaim megszülésébe, de vajúdtam.. mire megláttam a másik oldalon lévő lámpaoszlopot, amire az volt ráfestve: „SENKI NEM MONDTA, HOGY JÓ LESZ”.

Úgy tűnt, mintha ez valamelyik kérdésemre kapott rafkós, irónikus válasz lenne az élettől. Annyira megdöbbentett, hogy észre sem vettem, hogy a lámpa zöldre vált.. én csak álltam a túloldalon, és meredten néztem a feliratot.

Mikor beértem a fiúkhoz, elviccelődtem azon, hogy mit olvastam én az utcán ezen az oszlopon, de bevallom, azóta egyfolytában ez jár a fejemben.

Mi az, amire nem kaptam ígéretet, hogy jó lesz? Az előző esti film, amit néztem? Vagy maga az élet, vagy az új meló, vagy a legfrissebb döntésem következménye?

Annyira belém égett ez a kb. két hete meglátott mondat, hogy tegnap a Millenáris Park egyik kávézójába hívtam Sztít, hogy ezt a dolgot megvitassam vele. Persze Sztít jobban lekötötte az almacsutkáról készült modern művészeti alkotás, mint az én hülyeségem, de legalább pár órára sikerült elfelejtenem ezt a fejemben fészket rakott mondatot. Szeretem Sztít, a szemembe mondja bármikor, hogy dilinyós vagyok, és segít visszatalálnom a földre. A bodza-limonádét szürcsölve úgy éreztem, egy vagyok ezzel a csajszival és a hűvös szellővel, amire már olyan rég vágytunk. Hátradőltem a hatalmas párnák között, és magamba szívtam a Mindent.

Ma közeli vidéken jártam, meglátogattam egy kedves, új ismerősömet, és azt terveztük fotózni fogunk. A párom az egyik obiját kölcsön is adta.. alig vártam, hogy használhassam. Sajnos keresztbe tett a tervünknek az egész napos zuhé, mégis jól sikerült a délután. Sok-sok zöld fa közepette egy csendes, madárcsicsergős, kacsalábon forgó kistavas házikó. Az ablakokon nem voltak függönyök, mivel a fák annak a szerepét már betöltötték. Így viszont a sok ablak a szabadág érzetét keltették. Klassz kis zene, sangria, finom illatok, és az én lelkem máris simogatva érezte magát. A vendéglátóm is kellemes, jólelkű, érdekes ember volt, vagyis a délután feltöltött és adott. Sőt. Kifejezetten értékesnek látom ezt az új ismeretségemet. Én pedig hiszem, hogy semmi nem történik ok nélkül. Főleg nem új emberi kapcsolatok alakulása esetén.

A lelkem csörömpölése ezen a helyen teljesen elhalkult. Elképzeltem, hogy minden nap egy ilyen otthonba és környezetbe mehetek haza, és engedhetem el a tóparton a város szennyét és a napi stresszt. Hiszem, hogy majd egyszer én is megtehetem.

Hazafele ezt olvastam az aktuálisan táskámban cimbált könyvemből:

Az emberek „vagy elfogadják a csalódásokkal és fájdalommal övezett létet, vagy megértik, hogy minden ember boldogságra született. Ha pedig választottak, akkor nincs más módja a változásnak: kezdetét veszi a nagy harc, a Dzsihád.”

SENKI NEM MONDTA, HOGY JÓ LESZ? Hát tudd meg lámpaoszlop! Én tenni fogok azért, hogy jó legyen! Mert azt akarom, hogy jó legyen! Bármire is akartál nekem válaszként szolgálni! Vedd tudomásul! Punktum!

-Naky-

NAKY BLOGJA – BLOGARCHIVUM

Blogmozaik / 2010.június

• 17. mozaik darabka / Cirkusz… Babilon…
• 16. mozaik darabka / Béka-hadak hegedülnek
• 15. mozaik darabka / Végre fotózok én is!
• 14. mozaik darabka / Oda-vissza
• 13. mozaik darabka / A hős, aki megmentett

Blogmozaik / 2010.május

• 12. mozaik darabka / Most ehhez volt kedvem
• 11. mozaik darabka / Labdarúgásról alapszinten
• 10. mozaik darabka / Pöcsibogár és Tündérkuszkusz kirándulnak
• 9. mozaik darabka / Kérdezz-felelek
• 8. mozaik darabka / Hangmeditáció
• 7. mozaik darabka / Önarckép
• 6. mozaik darabka / Egy képeslap hátoldaláról
• 5. mozaik darabka / Nagypapám szerelme
• 4. mozaik darabka / Először a Zebrában

Blogmozaik / 2010.április

• 3. mozaik darabka / Dilemmáim
• 2. mozaik darabka / Mi vitt rá…
• 1. mozaik darabka / Sajtófotó