ZebrArt fotóstudio

 

NAKY BLOGJA – 4. mozaik darabka / Először a Zebrában

2010.05.03

A Zebrában először egy szombati napon jártam. A hűvös levegő még csípte az orromat és a fülemet. A télnek már vége volt, de a tavasz még éppenhogycsak nyújtózkodott egyet néha. Morten meghívott egy fotós workshop-ra. Én igent mondtam a meghívására, pedig tudtam, hogy az előadás nagy részét nem fogom érteni. Mégis. Érdekelt a stúdió hangulata, érdekelt egy olyan világ, amiben én még nem jártam azelőtt, és reménykedtem abban, hogy a fotózásról majd úgy beszélnek, hogy mindebből majd én is elraktározhatok hasznos, érdekes információkat.

A stúdióba lépve, mintha egy sűrű masszába érkeztem volna.. a mozgásom lelassult, az addig alapszükségleteket kielégítő szinten működő érzékszerveim antennácskái kíváncsian bújtak elő, és fogtak, feldolgoztak és értékeltek minden mozdulatot, hangot, illatot és látványt. Minden falfelület, minden magasság, minden forduló, minden ami apró és nagyobb volt, a sarkok és szobák, a színek, az ablakok, a falakon lógó fotók.. kedvesen fogadtak, hívogattak, hogy menjek beljebb. (Pasa, pasa! Mi casa, su casa!) Nehezen vettem a levegőt, mintha egyre magasabbra jutnék egy magas hegyen.. A konyhába érve azt vettem észre, hogy csak nekem van légszomjam, mindenki más kényelmesen mozog ebben a közegben.. Nem értettem miért ez az érzés bennem, hiszen Morten stílusa és beszélőkéje lehengerlő, Csabának fülig ér a szája, az összes előadásra megjelent kedvesen és barátságosan fogad, és a közérzetem is isteni valójában. Én bármilyen körülmények között feltalálom magam és szeretek új embereket megismerni, vagyis nem az emberektől és a helyzettől tartottam, hanem csöppet attól, hogy egy olyan közegbe kerülök, aminek a nyelvezetét nem értem.. Like an Englishman in New York. De csak pár perc kellett, és tudtam olyan helyen vagyok, ahol lehetek önmagam, ahol mindegy ki vagyok, honnan jöttem, hány éves vagyok és milyen nemű, hogy van-e fotós előéletem vagy nincs.. mindegy. Éreztem, hogy kíváncsiak rám, szeretettel fogadnak, teát és kávét tesznek fel nekem, asztalhoz ültetnek, bevonnak a beszélgetésekbe, mindenki ölel, érdeklődik, és jelszó nélkül a family része lehetek. A konyha a legjobb beszélgetések színhelye. Narancs színe, és furcsa formája megfog, körbehálóz, és nem enged. De nem is akar senki szabadulni ebből a kellemes szorításból, sőt.. amint lehetősége van, megkörnyékezi.

Holker. Miii az a holker? Több órán keresztül hallgattam az előadást, és ültem – az akkor még fehér – kanapén pont a holker előtt, és azon elmélkedtem milyen szép is ez a szó.. kár, hogy jogászként eddig még nem találkoztam ezzel.. Há, ó, ell, ká, errr. Tüttürűű.. holker.. és mi is az ami zajos? Zajos.. nem hallok semmi zajt.. csak az előadó beszél, körülöttünk néma csend. Eleinte még el-elvesztettem a fonalat, de ilyenkor azon méláztam el, mit is jelenthet az, hogy holker és mi a jó fene zajos.. hogy nekem is hallanom kéne.. de nem hallom. Kedves Olvasó! Ne nevess! Mondom nee mosolyogj! Volt idő, mikor még Te sem tudtad mit is jelent az, ha egy kép zajos, vagy hogy holker nélkül nincs stúdió.

Persze az előadás klassz volt, ámulva hallgattam, hogy a technika segítségével milyen utómunkák lehetségesek egy fotón. A lelkem megnyugodott, mert laikusként is értettem az elhangzottak két harmadát.. sőt. Az előadás után egyre éhesebbnek éreztem magam, úgy éreztem, már nem csak csámcsogni akarok ezen a fotós témán, hanem már tömni szeretném az infókat kétpofára.. (Ez most nem volt valami nőies szóhasználat, de odase neki, sebaj!)

-Naky-

NAKY BLOGJA – 5. mozaik darabka / Nagypapám szerelme

2010.05.05

Nagyapám a nagymamám halála után pár évig vegetált..

Aztán egyszer csak.. egyik pillanatról a másikra megfiatalodott és újra élni kezdett.. De még hogyan!

Papa a város nyugdíjasklubjának vezetője volt. Milliószor követhettem végig, ahogy otthon készülődik egy ilyen csoport-foglalkozás előtt. A fürdőben a kád szélén ültem mellette, miközben a pamaccsal behabozta az arcát, és a pengés borotvával simára csupaszította az arcát. A régi, kék dobozos Niveától illatos lett az arcbőre. Én is kaptam a krémből, én is szorgalmasan dörzsölgettem bele az arcomba, mert nagyapám azt mondta, hogy puhább lesz a bőröm tőle. Mintha egy komoly szertartáson vennék részt. Síri csöndben követtem végig minden mozdulatát. Nagyapám komótosan és alaposan szépítkezett. Az apró, barna fésűvel a füle feletti részt többször is hátrasimította.. valami pacsulit tett magára, aminek az illatát már nem tudom felidézni, de anno nagyon szerettem. Tökéletesen simára vasalt fehér inget húzott, a cipőjét kisuvickolta, szövetkabát, kalap és szürke-ezüst selyemsál – amit még ma is őrzök. Építészmérnök volt anno. Gyöngy betűi a papírlapon művészeti alkotásnak hatottak.. bár a levelei tartalmának megfejtése mindig időbe telt. Nem számított.

Nagyapám az egyik ilyen nyugdíjas-összejövetel után kipirult arccal jött haza.. össze-vissza beszélt.. követhetetlen volt. Furcsa átszellemült állapotban volt, a föld felett lebegett, és a kaján mosoly az arcán csak nem akart eltűnni még a nap végére sem.

Papa a 70-es éveire szerelmes lett egy özvegyasszonyba.

Nagyapámat elrabolták az ufók, és mire visszapottyantották ismét közénk, furcsa változásokon ment keresztül.. Az életet mandulavirágos tavacskán kis csónakos romantikázásának élte meg. Az ebéd utáni sziesztákon magyar nótákat hallgatott, és énekelgetett miközben járt-kelt, gondozgatta a napsütötte teraszon a tulipánfát és tette az egyéb dolgát.

Randira készült. Meg lettem bízva azzal, hogy szerezzek be neki menő! fekete pólót, mert szerinte abban nézne ki fiatalosan és lazán. És hát ő hódítani akart. Divatbemutatót tartott nekem. Kérte, hogy segítsek neki eldönteni, hogy a fekete pólóban feszít jobban, vagy egy rövid ujjú fehér ingben. Az utóbbira szavaztam. Nem vitatkozott. Fekete laza csávó image elvetve hál’ isten.

A következő problémát az jelentette, mikor el kellett dönteni, hogy tábla csokit vagy nápolyit vigyen magával a 63 éves kishölgyhöz. Zsupsz a kocsiba, és irány a közért. Fél órát toporogtunk mire sikerült úgy döntenie, hogy nem tud dönteni, ezért visz magával csokoládét és nápolyit is.

Délután a szokásosnál tovább tartott a készülődése. Mielőtt elindult, csókot nyomott a homlokomra, és azt mondta, nekem a kisunokájának.. tényleg azt mondta, hogy ne várjam este, éjfél előtt nem ér haza. Lila ködben lubickolt.

Szerelem. Néha úgy érzem ez a szó nem elég kifejező arra az állapotra, amiben két ember leledzik, ha tényleg őszintén szeretik egymást. Néha úgy érzem ez a szó elcsépelt, agyonhasznált, snassz, nem tudja visszaadni a kapcsolat tartalmát.

Ha a szó nem alkalmas kifejezni egy ilyen jellegű kapcsolat mélységeit, egy fotón vajon sikerülhet hitelesen közvetíteni az érzést?

Őszintén szólva kevés az olyan szerelem-témájú fotó, ami megfogna. Leginkább a spontán ölelések és nevetések, hajcsavargatások és jópofa kölcsönös orrban-turkálások, amik talán.. talán megfognak, és „átjönnek”.

Belinkelhetnétek nekem pár képet, amire ha ránéztek, érzitek a szerelmet!

Csók a pocitokra!

-Naky-

NAKY BLOGJA – 6. mozaik darabka / Egy képeslap hátoldaláról

2010.05.06

EGY KÉPESLAP HÁTOLDALÁRÓL:

Drága Te!

A forró körúton, szomjasan, fáradtan tettem egyik lábamat a másik elé.. aztán a másikat az egyik elé. Haladtam a délibábom felé, elvesztve út közben a gondolataimat. Görcsbe állt a vállam és a tarkóm a táskám súlyától. Mégis mentem gépiesen előre a sárga úton a kikerülendő akadályokká degradálódott emberekkel szemben – a körutat nem én köveztem.. egy kész utat, a másokét jártam. Menet közben szembe találtam magam a plakátoddal.. a fotón egy kupac macskakő mellett álltál, ami lerakásra várt. Egy kockát a kezedben tartottál, nyújtottad felém. A másik kezedben egy lapát a munkához. Valami politikai célú hirdetés.. Mégis. Tátott, kiszáradt szájjal, megdöbbenve bámultalak. Majd bámultam a sárga utam.. hosszan néztem.. miközben vállamról lecsúszott a súlyos csomag amit addig cipeltem. Mire a tűző nap a sok órás melótól elfáradt, megszületett bennem az elhatározás, hogy a zajos körutat elhagyom, és saját utcácskát kezdek építeni. Nem követek, hanem új utat török, építeni fogok.

Köszönöm a kifejező szemeidet a fotón, köszönöm a mozdulatot.. Megfogadtam a tanácsod, és leraktam az első követ!

Naky

NAKY BLOGJA – 7. mozaik darabka / Önarckép

2010.05.08

Mindig zaklatott az „Én” kis élete, ha éppen munkahelyet és otthont készül váltani.. főleg ha az éjszakát is végigvirrasztotta.

Az új meló. Tudom, hogy ez a lépés szükséges és kell, mert szakmai fejlődés és anyagilag is megéri. Bár a következő lakhely sem lesz még a végleges, és a pénzügyi helyzetem sem repít majd a csillagos égig.. mégis. Jobbnak ígérkezik, mint amilyen a jelenlegi helyzet.

Az új munkáltatótól a lehető legtöbbet próbáltam megtudni a munkafeltételekről. Fizetés, egyéb juttatások, szabadság, a munkavégzés helye, miből áll a munka, a munkaidő.. kollegák, lehetőségek, millió kérdés.. A szimpatikus válaszok viszont még nem garantálják, hogy később meg leszek mindennel elégedve. Lutri. De aki mer, az nyer.. („Kinyerma? Játék és muzsika fél percben.”.. Emlékeztek még?)

A régi munkáltatónak valahogy be kellett adni, hogy búcsúznék tőle.. A helyzet nem is volt olyan egyszerű, hiszen három emeletet kellett bejárnom, amíg a vezér színe elé járulhattam és végső soron tőle kérhettem a közös megegyezéssel történő elmenetelt. Mire a főnökömmel, a főnököm főnökével, és a főnök főnökének a főnökével is közöltem a döntésem, úgy éreztem, hogy én vagyok az egyetlen „a mi kis családunkban” akinek a munkáját értékelik.. (Fura, hogy eddig azt éreztették nap mint nap, hogy mindenki pótolható..) Mintha hirtelen én lennék az egész rendszer mozgatórugója, mintha elfogadhatatlan lenne, és – félő – túlélhetetlen számukra hogy én elmegyek. Kértek, és ígértek, majd fenyegettek.. Ez volt az a pont, amikor az agyam kikapcsolt, és többet már nem volt képes befogadni. A velem szemben ülők tátogtak, és hevesen gesztikuláltak. Az én reakcióidőm lelassult, így csak pár másodperces csúszásokkal érzékeltem, hogy valamit próbálnak átadni, eljuttatni hozzám, de az infó, mielőtt odaért volna hozzám, valahol félúton a porba hullott.

Elbocsátó, szép üzenetet várok. Talán holnap, vagy holnapután meg is érkezik.

Visszaülök az irodámban a gépem elé, és látom magam előtt a képernyőn, ahogy a párom nyakába fúrom az arcomat – ő átölel – és a bőre illatát magamba szippantva azonnal megnyugszom. Ez erőt ad, és átjár a biztonság érzete.

Kisebb harcot vívtam ma, és egy ponton azt mondtam, hogy kell ez a fenének. Pedig még nincs vége.

Egy levendulamező kellős közepén egy hatalmas fa árnyékában ülök – állandó, visszatérő kép, amit felidézek, ha kicsit ki akarok kapcsolni. A következő kép, hogy pöttyös kendővel a fejemen robogok végig egy kis Vespával a vidéken. A levegő súlyos.. az illatok elbűvölnek..

Szeretnék most egy önarcképet lőni magamról. Milyen sok arcom is van.

Milyen sokféle arcunk is van. Mennyiféle egonk.. Ahány emberi kapcsolat, annyiféle énünket élhetjük meg ezekben.

Egy olyan önarcképet szeretnék, ami beszél helyettem.
Én most nem szeretnék megszólalni.

-Naky-

NAKY BLOGJA – 8. mozaik darabka / Hangmeditáció

2010.05.12

Hiányzik már a hangmeditáció. Hiányzik az önmagamba látás. Mindig felhozza ez a másfél óra a mélyből az iszapot. Most van erőm és szükségét látom annak, hogy a medence alját sikálgassam, tisztogassam.. újat szeretnék befogadni, kell a hely. Nekem bejött, ezért néha elmegyek és meditálgatok egy órácskát a többiekkel együtt.

Életemben először tavaly ősszel jártam ezen a foglalkozáson.

Fekvő helyzet, ajánlottan alattunk, és takaróként is pléd. Tibeti tálak, csengők, füstölők, gyertyák, gongok.. félhomály, szentéj fíling.. imitált nyugalombarlang. Jól esett a lelkemnek a nyirkos pesti utcákról ide belépni. Ráhangolódás, amíg minden bejelentkező meg nem érkezett, és el nem csendesedett a mantrába és plédjébe merülve. Valami indián bölcs őszasszonyságnak tűnő, kedves hölgy sámándobbal kezdte, és fura hangok jöttek ki a torkán.. Még ma is végigszalad tőle a hideg a hátamon. Másvilági. Az agykontroll tanfolyamon rögzített technikával relatíve hamar alfában voltam. Kicsit nehezebben sikerült lemennem, mint máskor, mert már régen csináltam, és eleinte csak arra tudtam gondolni, hogyan kólintsam fejbe, vagy tömjek valamit annak a pasasnak a szájába, aki a tizedik perctől kezdve hortyogott mellettem.. Nehéz volt megszabadulnom a fejemben visszhangzó anyázásomtól.. De sikerült.

A sámándob rezgései nem ellazítottak, hanem felzaklattak.. képek cikáztak előttem.. rohantam sötét tengerparton, izzadva.. de a tenger nyomasztó volt, és nem felemelő.. barlangban rettegtem az elém táruló szakadéktól.. szürke emberek lökdöstek egymás között durván a város koszos utcáján.. elkezdtem félni, majd rettegni.. vad szexuális jellegű látomásaim voltak, amik addig fajultak, hogy az előttem lévő meztelen férfi mellkasba nyúltam, megmarkoltam a szívet.. és téptem.. húztam kifele a testből, de nem engedte magát.. majd reccsenés, és a tenyeremben volt. Olyan meleg volt az a szív. Dideregve és izzadtan ültem fel a teremben és szédelegtem. Jelezték, hogy nyugodjak meg, és hogy feküdjek vissza, a sámándobot félretették. Tibeti hangtálak.. lassan oldódtam, de mennyei manna volt az átalakulás. Csak arra emlékszem, hogy a barlangban ültem a szakadék szélén, de már nem féltem, sőt.. békésen üldögéltem a peremén, és mosolyogva csodáltam a mélységét.. majd valami fény villant.. egyszer, majd másodszor is, és mennem kellett.. a fény után. Mint kiderült.. az csak az én fejemben volt fény, valójában hang volt.. csengő.. egyszer, majd újra, jelezve, hogy vége az órának, térjünk vissza a valóságba, bárhol is vagyunk.

Fáztam. Az ősz hajú asszonyság kérte, hogy meséljük el az élményeinket.. de én nem akartam mesélni.. és nem érdekelt a többiek mondanivalója sem.. én még magamban akartam lenni azzal ami az elmúlt másfél órában történt velem, bennem. Olyan volt, mintha a nőci az újonnan felfedezett mélységeimtől és magasságaimtól akart volna megfosztani, és visszarángatni a földre.. pedig én még afölött lebegtem. Egyre dühösebb lettem, miközben realizálódott bennem, hogy nem szabadulok a teremből, amíg a férfiak el nem mondják, hogy tök véletlenül mély álomba zuhantak, de életük legkiadósabb alukálása volt az iménti, és amíg a csajok körülöttem el nem csicsergik, milyen mélyenszántó gondolatok fogantak meg fejecskéikben a hangok simogató rezgései hatására.

Na nem. Ezt már nem bírtam. Felpattantam, és menekülés. Hátranéztem, bevártam a társam.. és iszkoltunk együtt. Láttam, ahogy Dzsú szemei is tüzet hánynak.. ő is fortyogott.

A hangterápiát hatalmas kacagással folytattuk.. ismét a hideg, esős pesti utcákon, és hitetlenkedtünk.. Most? Azonnal? Minek megbeszélni? Hiszen az enyém.. az én világom és élményeim, az én hallucinációim.. Fantasztikus élmény volt. Az „én” ott mélyen bent valahol. Az enyém.

Corri, belemelegedtem annak leírásába, milyen élményeket nyújtott a meditáció, pedig egészen másra akartam kilyukadni.

Attól függően, hogy ki milyennek látja a világot, és abban hol helyezi el önmagát, hogy milyen az értékrendje, milyen vágyak éltetik és viszik előre, más és más képekben adjuk vissza a számunkra értékes pillanatokat. Milyen jó is ez! De jó is ez! A szépség relatív, a humor relatív, más lesz ami engem megindít és más ami Téged. Én máshogy látom, mint ahogy Te. Te a naplemente színeit csodálod, én a lemenő nap gömbölyded formáját, és ahogy közben a gépmadarak elvonulnak előtte az égen. Mégis mindketten rajongunk ugyanazon fotóért. A te fejedben és szívedben más születik meg a kép hatására.. és bennem is más folyamatok indulnak el. Hasonlíthatnak.. de soha nem lesznek azonosak.

Engem azok a fotók fognak meg leginkább, amin emberek szerepelnek. Portrék, aktok, utcajelenetek, emberek közötti interakciók, pillanatok.. etc.

Ahány ember, annyiféle. Nincs két egyforma belőlünk.. és ebben rejlik a szépségünk. Arc, testfelépítés, formák, testtartás, mozgás, izmok, hajviselet.. Mindenki megismételhetetlen, és egyedi. Lehetsz magas vagy alacsony, lehetsz dagi vagy vékony, lehetsz kopasz vagy tetoválásokkal teli. Lehetsz csóró vagy pénzes, lehetsz csendes vagy harsány.. lehet, hogy elviselhetetlen egynéhány tulajdonságod némelyik ember számára.. más viszont éppen ebbe szeret bele.. Ha megérted azt, hogy belőled csak egy van a kerek világon, és az óperenciás tengeren túlon sem találkozhatsz szembe még egy olyannal amilyen te vagy, attól kezdve teljes leszel önmagad számára. Büszkén felvállalod magad, és elhiszed majd magadról, hogy benned is ott a plusz, a más, amit érdemes megmutatnod!

Ha most nem fejezem be az eszmefuttatásomat, akkor még a végén regényt írok egy blog-bejegyzés helyett.

Mára búcsúzom!

-Naky-

NAKY BLOGJA – 9. mozaik darabka / Kérdezz-felelek

2010.05.16

Úgy döntöttem kicsit kérdezősködöm a Zebrás fiúktól, így az egyik nap nem hazafele indultam el munka után, hanem az Üllőire. Ahogy beléptem a Zebrába, Morten mosolyogva nézett le rám a lépcső tetejéről. Csaba is jött köszönteni a tőle megszokott fülig érő szájjal. Ledobáltam a cuccaimat a vállfák alá, és a konyha fele vettem az utam. Morten fényképe ismét lepotyogott a szemközti falról – szerintem két naponta ragaszgatja vissza.. mindeddig sikertelenül. Csaba még mielőtt leült volna, teával kínál. Jó párost alkotnak így ketten. Látszik rajtuk, hogy életük a Zebra, ha kell véresen komolyan szakmáznak, és/ de megtalálják bárkivel a megfelelő hangnemet.

Naky-Morten: Miért potyog még mindig a konyhafalról a fotód? Miért nem rögzíted végre rendesen?

Morten: Ócska a gyurma ami odafogatja. Veszek újfajta gyurmát és rögzítem ígérem még a héten.

Naky–Csaba: Milyen teával tudsz megkínálni?

Csaba: Amióta André Balázs teaház tulajdonos barátunk nálunk járt, már minőségi vörös Rooibos szálas teával is. De van nálunk filteres gyümölcs, zöld és fekete tea is. Próbáld ki mind.

Naky-Morten: Mitől tartod értékes „társadnak” a Csabát? Mi a szerepe a stúdió mindennapi életében? Mik az erősségei a fotózás terén?

Morten: Ki mondta, hogy értékes társamnak tartom? Viccet félretéve. Tökéletesen kiegészítjük egymást, pont azokban a dolgokban jó amikben én kevésbé, és fordítva. Röviden: ő a stúdió műszaki vezetője, én pedig a kultúrális. Csaba a fények mestere, és nagyon jól komponálja a képeket, nagyon érzi hogyan kell beállítani a modelleket úgy, hogy jól mutassanak a képen.

Naky-Csaba: Mit értékelsz Mortenben? Mi az plusz, amit adni tud a Zebrának?

Csaba: Ő a klasszikus értelemben vett alkotóművész. A képzelőereje, a kreativitása határtalan, eredeti a látásmódja és az ábrázolás technikája. Csak tanulni lehet tőle. Céltudatos, nyílt, szókimondó ember, ugyanakkor aprólékosan odafigyel az őt körülvevő emberekre, a környezetére. Mondanom se kell, ha ő ott van valahol, azonnal a középpontban van. És hogy mi pluszt ad a stúdiónak? Hogy is mondta Forrest Gump? Mi olyanok vagyunk mint a borsó meg a héja. Nélküle ez nem működne.

Naky-Morten: Ki törölte fel utoljára a holkert?.

 Morten: Csaba.

Naky-Csaba: Ki festette le utoljára a holkert?

Csaba: Morten. Nálunk munkamegosztás van.

Naky-Morten: Gratula a legújabb díjadhoz! Mi a kép – elkészültének – története?

Morten: Berlinben jártam januárban egy egy hetes kulturális fesztiválon. Volt időm hál’ istennek kirándulni is a derékig érő hóban, és feltérképezni Berlint. A Reichstag bejárati ajtajában tükröződő turisták látványa megfogott, és ekkor készítettem a „Dimenziók” című fotómat.

Naky-Csaba: Kevés képed van felrakva a Fotózz-ra, pedig te is folyamatosan alkotsz. Melyik az a téma ami a szívednek legkedvesebb? Stúdióban szeretsz fotózni vagy inkább az utcán, a szabadban? A hétköznapokban is jön az ihlet, vagy csak nyugodt körülmények között, például utazások során?

Csaba: Hát igen, mostanában kevésbé van időm a „szórakozásra”, azaz a fotómegosztó portálokon publikálni a képeim, vagy éppen értékelni, véleményezni másokét. Most minden a stúdióról szól. Ennek megfelelően az elmúlt időszak termésének java is itt született. Izgalmas dolog irányított fényekkel és előre megkoreografált koncepcióval alkotni. Szerencsémre kiélhetem majd minden vágyam a műterem falai között, legyen ez tárgy-, divat és portréfotó, portfolió vagy éppen akt. Ettől függetlenül mindenevő vagyok, és természetesen a stúdión kívül is ott fityeg a fotóstáska a hátamon.

Naky-Morten: Mi az álom-fényképezőgéped? Mit forgatnál szívesen a kezedben?

Morten: Nincs feltétlenül álom-gépem, a technikát mindig is másodlagosnak éreztem. A képet az agyam szüli, a gép csak készíti.. Vannak olyan vizuális fantáziák, látomások, amik megszületnek bennem, és amihez kimondottan egy öreg filmes gépet vennék elő, de vannak olyan stúdió fotózások amikhez a high-tech full frame technológia passzol. De ha már feltétlenül márkát kérdezel, akkor egy Nikon D3xs-el megdobhatnál.

Naky-Csaba: Milyen gépeket ajánlasz a kezdőknek, akik idejönnek a tanfolyamotokra.

Csaba: Nincs preferált masina, különösen gyártó tekintetében. Szerencsés, ha valaki már a saját fényképezőgépével érkezik a tanfolyamunkra, de az sem kizáró ok, ha még nincs gépe. Sokan jönnek kompakttal vagy bridge gépekkel, mint ahogy természetesen tükörreflexes gép is akad szép számmal. Sose feledjük, a fényképezőgép „csak” egy eszköz a kezünkben, hogy a fejünkben megszületett képet, vagy a meglesett pillanatot interpretálni tudjuk. A lényeg a fotózás szeretete.
Természetesen megvannak az egyes típusok technikai korlátai, de azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy az önmegvalósításhoz elegendő-e a birtokolt szerkezet. Mondanom se kell, ez erősen anyagi erőforrások kérdése is.

Naky-Morten és Csaba: Azt hallottam, hogy ha a csoportok elvégzik a tanfolyamot, egy titkos, „Zabos” társaság tagjaivá válhatnak.. persze, csak miután kiállják a tüzes karikán való átugrás próbáját. Ez igaz? Mit jelent „Zabosnak” lenni?

Morten: Nincs benne különösebb woodoo varázslat, a „Zabos” jelentése „a ZebrArt Barátai”. Egyszerűen rengeteg visszajelzést kapunk, hogy a nálunk végzett diákok jól érzik magukat attól, hogy a tanfolyam elvégzése után is együtt lehetnek, alkothatnak, és mi sem engedjük el a kezüket.

Csaba: A Facebook közösségi oldalon létrejött egy csoport is ezen a néven, ahol a végzett hallgatóink napi szinten tartják a kapcsolatot, függetlenül attól, hogy ki mikor végezte el a tanfolyamot. Fotós helyszíneket, programokat, kiállításokat, na és persze képeiket osztják meg itt egymással a Zabosok és önszerveződve hódolunk együtt tovább a fotózás szeretetének. Hogy azok se maradjanak ki a programokból, akik nem preferálják ezt az oldalt, hírlevélben is értesülhetnek az érdeklődök a történésekről.

Naky-Csaba: A stúdió élete a tanfolyamon kívül még miből áll? Kik, mit, mikor, hogyan, miért?

Csaba: A tanfolyam igen fontos része a stúdió életének, hiszen annál talán nincs is szebb feladat, mint átadni azt a tudást, ami hallgatóinkat elindítja a saját maguk útján. Természetesen a fotósulin kívül is van élet a Zebrában. Rendszeresen visszatérő bérlőink vannak, az egészen kezdő stúdiófotósoktól a porfesszionális magazinfotósokig. Utóbbi esetben áll csak igazán feje tetejére a műterem. Ilyenkor fodrászok, sminkesek, stylistok, magazin szerkesztők futkosnak föl s alá, na és persze ott van még a sok gyönyörű modell. Szintén fontos lábunk a saját munkák. Szerencsére ebből sincs hiány. Rendszeresen fotózunk portfoliót, akad tárgy, vagy imagefotózás – legutóbb az EZ Basic zenekar sajtófotóit készítettük el. Legvégül ne feledkezzünk meg a saját rendezésű workshopok-ról, előadásokról vagy éppen egy-egy Zebrás buliról sem. Ezekből nem lesz hiány a jövőben sem.

Naky-Morten: Azt hallottam, hogy az előző csoport hölgy tagjainak bejött a mellkas szőrzeted. Hogy kezelsz egy ilyen szituációt? Megszeppensz, kiszaladsz a stúdióból, elpirulsz vagy büszkén beállsz modellnek?

Morten: Bármit a nebulók fejlődése érdekében. Ha kell, akkor makro előtétet is kölcsönzök nekik a kép készítéséhez. Egy biztos. A megszeppenés nem az én műfajom.

Naky-Csaba: Az EZ Basic fotózáson vettem először észre, hogy a házipapucsok bal és jobb felei más benti papucsok baljaival és jobbjaival keverednek rajtad és Morten lábán.. Jópofa. Tetszik.. Persze azt látom, hogy a stúdió kellően komoly szakmai felszereltsége és szakértelme is biztosított a napi fotózások és tanfolyamok számára.

Csaba: A káosz az én kozmoszom. Természetesen a lényeges dolgokra odafigyelünk. Az hogy közben hülyét csinálunk magunkból mások elött, simán belefér a imidzsünkbe.

Naky-Morten: Ki a jó fotós?

Morten: Visszakérdezek. Mi van, ha egy általam gyengének ítélt fotós egyszer csak alkot egy csodálatos képet ami megbabonáz és magával ragad.. akkor ő már jó fotós? Hány jó képet kell készíteni ahhoz, hogy jó fotósnak titulálhassunk valakit. Ki dönti el, hogy ki a jó fotós? Ez egy szubjektív világ, ízléseken nem lehet vitatkozni. Számomra az a jó fotós, aki nem csak dokumentálja a látottakat, hanem törekszik arra, hogy a kattintása néminemű üzenetet is hordozzon magában, vagy legalább a vizualitásával nyűgözzön le.

Naky-Csaba: Szerinted milyen az igazán jó fotó?

Csaba: Nincs recept. Más nekem és más neked. Természetesen lehet főleg technokrata értelemben sarokköveket letenni a jó fotó definíciója mellett, de ez alapvetően egy szubjektív történet. Számomra fontos, hogy egy kép meséljen. Történetet vagy érzéseket, esetleg egyszerűen csak nyújtson vizuális örömöket. Ha egy kép az alkotó eredeti látásmódján keresztül képes beindítani a képzelőerőm, gondolatokat ébreszt bennem, emóciókat vált ki belőlem, ha emlékszem rá napok, hetek, évek múltán is, akkor már el is érte a célját. Morten szokta gyakran idézni Lucien Hervé híres mondását: „A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt, nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.”

Naky-Morten: Mesélted, hogy egy utazás áll előtted. Franciaországba mész. Már többször jártál Provence-ban és Dél-Franciaországban.

Morten: Így van. Szívem csücske Franciaország, minden ami francia arra vevő vagyok. Évente egyszer-kétszer el kell utaznom ide feltöltődni. Inspirációt ad, és rengeteg bíztató, pozitív visszajelzést kapok a kortárs galériáktól arra vonatkozóan, hogy jó úton haladok a művészetemmel. Ott lényegesen nyitottabbak az én ábrázolásmódomra és képi világomra, mint kishazánkban. Valahogy az ember ott úgy érzi, hogy a nagybetűs szakma nem arról szól, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is”. Segítik és tanácsokkal látják el egymást a művészek. Ha érdekel, egyszer hosszasan is mesélhetek neked a nyugati kulturális kapcsolataimról.

Naky-Csaba: Kedvenc fotós weboldal?

Csaba: Technikai vagy fotómegosztó? Hál’ Istennek számos hazai és nemzetközi oldalon lehet ma már szörfölgetni. Mindenkinek hasznára válik, ha nézegeti ezeket az oldalakat hiszen mind technikai, mind fotóesztétikai szempontból hasznosak lehetnek. A teljesség igénye nélkül egy-két kedvenc: deviantart.com, 1x.com, fotozz.hu, pixinfo.com, dpreview.com, photozone.de, és rengeteg autentikus fotós privát weboldala.

Naky-Morten és Csaba: Kérdezősködnék a jövőben is, ha lehet.. Lehet?

Morten és Csaba: Megtisztelnél vele bennünket.. aztán majd lőj le, amikor nem tudjuk abbahagyni.

Természetesen nem tudták abbahagyni. Késő estig beszélgettünk, nevetgéltünk, közben pedig ismerősök, szakmabeliek, barátok jöttek-mentek, szálltak be a beszélgetésbe, majd mentek tovább.. Oridzsinál zebra fíling.

-Naky-

NAKY BLOGJA – 10. mozaik darabka / Pöcsibogár és Tündérkuszkusz kirándulnak

2010.05.18

Pöcsibogárnak eredetileg engem hívott. Hm. Higgyétek el, én kérdeztem tőle, miért becéz így, mikor nekem nincs is „pöcsim”. Csak nevetett és szajkózta a frissen megalkotott becenevet. Én visszavágtam azzal, hogy Tündérkuszkusz. Hahotázott, de azt legalább sikerült elérnem, hogy a Pöcsibogár ezentúl ő legyen, és Kuszkusztündér legyek én.

Egyszer volt, hol nem volt.. az az egy biztos, hogy volt egy Bogárka és egy Tündér. „Ők szerelmes!” – jelentette ki egyszer egy kislányka róluk. Tündér szombat éjszaka Bogárka kitinpáncéljára kúszott, és a fülébe súgta, hogy múlt héten említette Hollókőt és annak várát, és hogy vasárnap jó lenne ott tölteni a napot. Bogárka szárnyacskáját felemelte, betakarta azzal Tündér vállát ésss.. hortyogni kezdett.

Tündér, bár Pöcsibogár szuszogására ő is elaludt, nem adta fel, és másnap reggel még félig nyitott szemekkel beült a net elé, és rákeresett a várra, és hát mit olvasott? Hát persze, hogy azt, hogy éppen bornapokat tartanak Hollókőn. Bogár végre rábólintott a tervre, és már repültek is úti céljuk felé.

Macskaköves utcácskák, Bogár erősen szorítja Tündér kezét, francia család, népviselet, hagyományos kézműves játékok végigfogdosása, kipróbálása, fokhagymás lángos illat, vásárosok portékája kirakodva, templom előtti embercsoport, napsütés, tejes kávé, fotóapparát. Bogár egy szakállas öregurat talált magának, mint témát, Tündérkuszkusznak pedig egy kopasz borlovagot nézett ki.

Katt.

Egy órácskával később a vár melletti dombra szálltak le ketten. A kockás plédjükre heveredtek, és elnézegették a felhőket, ahogy azok elúsztak a fejük felett. Bogár bohóckodott, Tündérke pedig csattogtatta a fényképezőgépét, gyakorolgatott. Amikor először ilyen pöpec gépet tartott a kezében, folyamatosan panaszkodott, hogy ki fog törni a bal csuklója, ha az előírásoknak megfelelően tartja a kezében a szerkezetet. Mára már imádja a gép súlyát, és azt vette észre magán, hogy az utcákon sétálva, a wc-n ülve, a város bármely pontján az ismerősére várva, a vacsora elkészítése közben, a fitnesz teremben.. és mindig a témát lesi.. hogy mit lenne érdemes, vagy mi az, ami ötletes, és amit lefotózhatna.

Bogárka huncutkodott és a fűszálak közé bújt, majd az alufólia-galacsinok mögé, miközben Tündér csak csacsogott és fotózott.

Katt.

Tündér, amit megfogdoshat azt összefogdossa, ahova bebújhat oda bebújik.. amit megnézhet, oda bekukucskál, amit szagolhat, abba belenyomja az orrát. Jaa, hogy a mézes csupor nem azért van, hogy Tündér oda beledugja az ujját? Eladásra szánták? Uuupsz. Na de Tündér úgy is bele tud kóstolni és vissza tudja zárni a csupor tetejét ám, hogy azt senki ne vegye észre, és tud hozzá ártatlan ragadós mosolyt is vágni.
Szóval. Tündér a vár minden zegzugába be, fel, át, ellenben, rá, Bogár pedig csitt, csatt, katt.. Majd eleredt az eső.

Egy mély falba vésett ablak lábánál találtak ők ketten menedéket.. és ott felejtették magukat még azután is, hogy az eső elállt és a nap kisütött. A világ ugyanis közben apróra összezsugorodott, és ebben csak Bogárka volt és Tündér, a vár ablaka, a fényképezőgép és az eső illata.

Katt.

Ófalu, árusok, Irsai Olivér, ígért, de el nem készült macsenka.. macseszka.. – mammamia.. már nem emlékszem.. bár a helyiek sem tudták biztosan, hogy ez a paprikáskrumpli egy különlegesen elkészített formájának a neve, vagy krumplistészta – ismét eső, zöld seprű, és hazafele a sárgán virágzó repce.

Katt.

Tündér ismét Bogárka szárnyai alatt.
Szép nap volt!

-Naky-

NAKY BLOGJA – 11. mozaik darabka / Labdarúgásról alapszinten

2010.05.24

Tegnap ültem a képernyő előtt és nézegettem a ráragadt gyűrhetetlen – mintha – papírlapot. Az ujjaim hegye a billentyűzeten. Feszülten várták a gondolatot, ami megmozdítja őket.

Nyűgös voltam, a fejemben és lelkemben a jelenlegi és a jövőbeli munkahelyem és kollegáim, a jelenlegi és közeljövőbeli kis otthonom, a hugim és az ő körülményei, a társam és az ő világa, csekkek, aktát, jogszabályok, utazás, mit eszek ebédre, miért csörög a telefon, mi lehet Sztível a barátnőmmel, mit akar már megint a titkárnő, ismét tizenkét új szerződés, jegybanki alapkamat, hol a francban van a jogásznapló, holnap tárgyalásom lesz. Nem tudtam elvonatkoztatni az anyagi világtól, éreztem is a tarkómon a súlyát. Még soha nem tettem ilyet, de ebben az állapotomban mégis megkérdeztem a páromat, hogy szerinte miről írjak a blogban. Kértem, vessen fel bármilyen témát, csak ne a focit. Síri csend az msn túlvégén. Aztán egy smile, és azt válaszolta nekem, hogy „Tudod mit? Én mégis azt szeretném, ha a fociról írnál.”

A futball számomra apró hangyák nyüzsije egy zöld placcon. Valami szabályokhoz kötött labda-kergetősdi. És kész. Ennyi. Hogy ez a nyüzsi hány emberből is áll, hogy mennyi időn keresztül kergetik azt a labdát.. halvány fogalmam nincs. Én a 30 életévem alatt egyetlen meccset sem néztem meg. BL, FIFA, UEFA, El Clásico, Real Madrid, FC Barcelona.. számomra teljesen közömbös betűk és szavak.. nem hordoznak számomra mögöttes tartalmat. Biztos megköveznének engem ezért nagyon sokan. De még ez sem érdekel.

Nekem most mégis a fociról kéne írnom.

Drága Uraim! Ha az lenne a feladatotok, hogy elmagyarázzátok a barátnőtöknek, feleségeteknek, hogy mi is jó ebben a labdarúgásban, és megértessétek vele mi is az ami ilyenkor titeket a képernyők elé láncol, vagy stadionokba visz, mivel kezdenétek? Ha a nő az oldalatokon még soha életében nem nézett meg egy meccset sem, és ennek a nőnek se az édesapja, se a nagyapja, se a nagybátyja, se az expasijai nem érdeklődtek a foci iránt.. szerintetek hogy érhetnétek el nála, hogy végignézzen egy játékot, és hogy tudnátok felkelteni az érdeklődését eziránt a szenvedélyetek iránt?

Fognátok és azonnal kirángatnátok a legközelebbi stadionba, hogy érezze annak a lüktetését? Vagy azonnal fogadásokba vinnétek bele, mert úgy izgalmasabb?

Én adnék egy esélyt a dolognak, csak még én magam sem tudom, hogy mi az ami megfogna benne..

A Wikipédia szerint a labdarúgás egy labdajáték, amit a pályán két, egyenként 11 labdarúgóból álló csapat játszik egymás ellen. A játék célja, hogy a rendelkezésre álló idő alatt az ellenfél kapujába juttassák, és így minél több gólt szerezzenek.

(Megjegyzés tőlem: ez tényleg egy játék? Nézzem meg a Wikipédiában a játék fogalmát is? Én azt látom, hogy férfiak a labdarúgás közben harcolnak, küzdenek, véresen komolyan veszik. A másik csapat ellenség, akiket le kell igázni. Ha a csapat vereséget szenved, az szégyennel és megvetéssel jár. Tényleg csak játék lenne ez a foci?)

A FIFA – Nemzetközi Labdarúgó-szövetség – szerint a játékot világszerte több mint 240 millió ember játssza.
(Megjegyzés tőlem: ez megnyugtat. Hat milliárd ember él a Földön, de ebből csak 240 millió ember játssza ezt a játékot, valószínűleg sokszorosa nézi és szurkol a csapatának, de még mindig van pár milliárd olyan.. mint én.. akit nem nagyon mozgat meg. Legalábbis eddig nem mozgatott meg.)

Állítólag a világ legnépszerűbb sportja, fontos szerepet játszik a nemzetek életében. Annyira, hogy egy futball meccs már elősegítette fegyverszünet megkötését, de az 1990-es években a Délszláv háborúban a feszültségeket súlyosbította, mikor az NK Dinamo Zagreb és az FK Crvena Zvezda közötti mérkőzést törölték.

(Megjegyzés tőlem: Na, ez egy érdekes infó volt. Legalább ez most megfogott.)

Megnyitottam jó pár fociról szóló oldalt azzal a céllal, hogy legalább valahogy elkezdjem ismereteim építgetését.

Az első olvasat:

Vasas.. Videoton.. Loki.. EB.. VB.. Bundesliga.. Gera.. intersztárok.. Maradona.. a spanyol Atlético Madrid.. valami hondurasi csatár.. (csatár??) Bilbao.. Real Madrid.. NB II.. Diósgyőr.. aranylabda.. FIFA World Cup.. FTC.. OFC.. CAF.. UEFA.. CONCACAF.. Premier League.. Győri ETO.. Haladás.. (Hova haladás??).. Puskás..

Elkezdett görcsbe állni a gyomrom.. Nem értem amiket olvasok.. Segítsen valaki! Kis Vukknak érzem magam.. Megszeppentem.. Egy türelmes magyarázóra van szükségem. Ígérem odafigyelek, és erősen koncentrálok majd..

Na mégegyszer!

Második olvasat:

Rooney vagy nem Rooney? Ki a franc az a Rooney??
Mínusz kettőről állt fel az Arzenál? Arzenál? Mínusz kettőről??
Lesgól? Potyagól?
BL negyeddöntőőő??
Juventus.. legjobb tizenhat.. ajjajj..
Játékvezetők, asszisztensek..
Egy mérkőzés 90 percig tart két 45 perces félidőre osztva, köztük egy 15 perces szünettel, amely után térfélcsere következik a két csapat között. Jé?!.. 90 percig tart..
Szabadrúgás, pontrúgás, les, sárga lap, piros lap, 11-es? He? Hümm..

Ez. Így. Nem. Lesz. Jó.

Azt hiszem az alapszabályoknál kell kezdenem.. Aztán jöhetnek bajnokságok, stadionok, játékosok..

És azt hiszem nem fogom megszeretni és továbbra sem fog érdekelni a foci, ha csak olvasok róla. Nem, nem.. de nem ám!

Ezt a dolgot megszeretni kell.. valamiért.
Magamra erőltetni nem tudom és nem is akarom.
De kap egy esélyt a dolog. El nem utasítom.

Végig fogok nézni egy egész meccset! Így döntöttem! Kéne valaki, aki hajlandó közben a kérdéseimre válaszolni.. Szegény párom! Nem tudja mi vár rá!

-Naky-

NAKY BLOGJA – 12. mozaik darabka / Most ehhez volt kedvem

2010.05.29

Nézegettem az egyik Zebrások által ajánlott weboldalt, az 1x.com-ot.

Az egész mai bejegyzés előtt fontosnak tartom kiemelni, hogy nem vagyok szakmabeli, és a fény-képző tanfolyam is még előttem áll. Vagyis a következő véleményeket laikusként, a fotózás szempontjából átlagemberként írom le.

Érdekes lesz majd a tanfolyam után, illetve fél év, egy év, több év után újra elolvasni ezeket a sorokat. Kíváncsi vagyok, hogy ugyanezeket a fotókat akkor milyennek fogom látni, és hogy fogom értékelni. Mosolygom majd ennek a blog bejegyzésnek minden szaván? Azt fogom érezni, hogy atyaúristen, tényleg csak ennyit láttam az adott képben? Vagy, hogy tényleg tetszett nekem ez a kép? Meglátjuk. Legyen ez az értékelés a „before”. Egyszer pedig majd megírom az „after”-t.

Ahogy arról korábban már írtam, én azokat a képeket szeretem a leginkább, amin az ember a főszereplő. Szerepelhet a képen a teste, arca, lehet ezen a képen egy utcajelenet, nevető, ölelkező, dolgozó, fürdőző fiatalok, vagy idősek, bármilyen történetből kiragadott jelenet, mindennapi élet, millió-féle más fotó. A lényeg, hogy az emberről, illetve az emberekről szóljon.

Mindig érdekelt hol a határ egy akt esetén a művészet és a közönségesség, pornográfia között.
Ezen a képen például a nő fülbevalója számomra annyira zavaró, hogy emiatt közönségesnek érzek egy olyan képet, ami a fülbevaló nélkül kifejezetten tetszene.

http://1x.com/photos/fine-art-nude/33192/

Ezen a képen pedig olyan hatalmas a sziklafal, hogy úgy érzem elveszik benne a modell.

http://1x.com/photos/fine-art-nude/33337/

Miért van az, hogy a női testet ábrázoló fotó, sokkal több, mint a férfi testet ábrázoló? A 21. században élünk, és állítólag több nőnemű homo sapiens futkározik a Föld nevű bolygón, mint hím egyed.. vagyis a törvényszerű az kellene legyen, hogy több a férfi akt, hiszen mi nők leginkább azt nézegetnénk. Mégsem így van. Kevesebb a férfi akt modell? Ennyi lenne a kérdésemre a válasz?

http://1x.com/photos/fine-art-nude/32031/

A szép test látványa a szemnek jól esik. Legyen az akár női akár férfi domborulat, a szemet megfogja, elidőzhetünk formákon, az izmok szálkáin, állak, vállak, fenekek vonalain. A mindennapi intim életben lehet, hogy egyáltalán nem ez a nyerő, de a képeken mégis ezt akarjuk látni. Vagy mégsem? Engem ezek a képek is megfogtak:

http://1x.com/photos/fine-art-nude/32286/

http://1x.com/photos/fine-art-nude/26785/

A következő fotót gyönyörű szépnek tartom. Azt hiszem azért, mert azt érzem rajta, hogy ez egy spontán történés közben észrevett kép, amit nem kellett beállítani, fényeket megtervezni, és befűteni a stúdiót, hogy a modell ne fázzon.. Szinte barátságosnak érzem.

http://1x.com/photos/fine-art-nude/22930/

A portré képre ránézek, és félredobom, vagy szerelmes leszek belé. Mondhatnád kedves Olvasó, hogy dehát nem így van ez minden fotóval? Nem. Én úgy érzem, hogy nem. Minden más fotó több szempont alapján értékelhető a számomra, mérlegelhetőek. Egy idegen ember arca – és a fotós ötletelése – vagy megfog, vagy sem. Fél másodperc alatt tudom, hogy érdekes-e a számomra a kép. Szeretem a különleges arcokat. Portréban kifejezetten unatkozom a társadalmi megítélés szerint szépnek mondottakon. Ha én ránézek, és úgy érzem, hogy az ilyen típusú emberből „millió futkos körülöttünk”, akkor az a kép számomra ellapozható. De aki ettől eltér, az már felkelti a figyelmem.

http://1x.com/photos/portrait/20753/

A mindennapi élet sokak számára unalmas, és úgy gondolják, kevés van olyan, akit mondjuk egy konyhás néni a tészta főzés közben érdekel. Ki fogja ezeket megnézni? Pedig a kis ember is a neki megadatott élet hőse lehet. Én kifejezetten imádom a világ különböző tájain élő nemzetek és népek átlagemberének életéből kiragadott pillanatokat.

http://1x.com/photos/everyday/33543/

http://1x.com/photos/everyday/22920/

http://1x.com/photos/everyday/22867/

Hát nem csudiklassz?

http://1x.com/photos/conceptual/26335/

http://1x.com/photos/conceptual/33353/

És még egy fotó. Valami más, mint az eddigiek. Pontnak szánom a bejegyzésem végére

http://1x.com/photos/conceptual/33409/

-Naky-

NAKY BLOGJA – BLOGARCHIVUM

Blogmozaik / 2010.április

• 1. mozaik darabka / Sajtófotó
• 2. mozaik darabka / Mi vitt rá…
• 3. mozaik darabka / Dilemmáim