
Egyedülálló megtiszteltetés érte Morten Barátomat azzal, hogy immáron zsinórban negyedszer került be képével a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövettsége) kortárs, autonóm fotószövetségek alkotóinak képeit bemutató Szalonjára.
A “dimenziók” című képet több mint 60 alkotócsoport 600 fotográfusának, 1000-nél is több képe közül választotta be a szakértői bizottság a díjazott alkotások közé. A kép hamarosan látható lesz a MAFOSZ kiállításán, illetve megjelenik a Foto Hungarikum 2010-es kiadványában is.
Gratulálunk Mortennek a kimagasló eredményért!
-Csaba-
egy válasz »
Csütörtökön egy fantasztikus élményben volt részem!
Meghívott a gyöngyösi SZEM-PONT fotókör ( http://www.skdk.hu/szempont.html ) magukhoz egy előadás megtartani.
Szoktam előadásokat tartani, de ez most valahogy más volt! Remek interaktív nyüzsgő, érdeklődő közösségbe csöppentem, ahol éreztem, hogy érdeklődnek és nyitottak a mondanivalómra. Meséltem egy kicsit arról, hogy lettem szerelmese a fotográfiának, valamint a beszélgetés közben kiderült, hogy mennyire mögötte van az Ember egy képnek…
Remek hangulatú volt az este. Sokat sztoriztunk, és sok-sok érdekes kérdést tettek fel nekem a résztvevők…Többek közt meséltem utazásaimról szerte Európában és a tengerentúlon. Elmeséltem, hogy viszonyulnak nyugaton az emberek, a galériák és az ügynökségek, a fotóművészethez és hogy mennyire nyitottak az új irányába, bármerre is járok.
Öröm volt látni a fotókör tagjainál a számtalan érdeklődő tekintetet. Remek hangulatú este kerekedett, melyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Nektek…….…és remélem lesz folytatása!
-Morten-
egy válasz »