Miközben Morten a balzsamos illatú, levendulával szegélyezett, napsütötte provance-i tájon bolyongott, idehaza lógott valami a levegőben.
Magunk mögött tudva az elméleti órák kötelező táncát és a külső helyszínek tematikus állomásait, újra visszatértünk hőn szeretett kis alkotóműhelyünkbe, hogy a lányok megismerkedjenek a mesterséges fények világával.
Az első gyakorlati nap szolid tapogatódzása után, a tanfolyam utolsó szombatján számomra is váratlan fordulatot vett a portréfotózásra épített tematikus oktatás. Lányaink a megbeszéltek szerint személyes kiegészítőkkel, parókával, bukósisakkal, őrült kellékekkel érkeztek az Üllői út 17 szám alá és már az óra kezdetén elszabadultak a gondolatok, szárnyra keltek a rögtönzött koncepciótól vezérelt fotós ötletek.
Természetesen kell ilyenkor valaki, aki képes totál hülyét csinálni magából, ha arra igény van. Na de ki legyen az a megátalkodott egyén? Nyilván ki más, mint az oktató. 
Hátközépig érő szőke paróka, napszemüveg és boxkesztyű ideális konstelláció egy kis őrülethez, sőt még egy üveg vörösbor is előkerült a hűtőből, fokozva ezzel is az amúgy sem lapos hangulatot.
A csajok meglátása szerint nap végére már kezdem felvenni a tipikus szőke nő allűröket De azért a többieket sem kellett félteni. Senki sem lógott ki a sorból, maximálisan kreatív, aktív és impulzív volt a csapat ezen a napon is, zseniális záróakkordjaként a kurzusnak.
Egy biztos: túl a technika szükségszerű elsajátításán és az egyénre szabott érdeklődési területek meghatározottságán, a közösségi alkotás inspiráló, felszabadító ereje ismét megvillantotta foga fehérjét.
-Csaba-
