fototanfolyam, fotótanfolyam, fotóiskola, fotózás, műterembérlés, stúdióbérlés, fotósklub, portfolió, profi fotózás,

‘Szabadság híd’ cimkéjű postok

Szabadság híd by Edit

Még be sem fejeződött az első, már itt is a következő. Hogy mi? Természetesen a fény-képző fotótanfolyamunk!

Márius közepén teltházzal indítottuk útjára aktuális képzésünket, ahol ugyan a nemek aránya kissé felborult, hiszen 11 hölgyre mindösszesen 3 fiú jutott (oh micsoda kánaán!), de ettől függetlenül mind korban, mind egyéniségben egy rendkívül változatos, tudásra szomjas, remek csapat verbuválódott.

A tanmenet a szokásos tematika szerint, az ismert oktatók tolmácsolásában kezdődött meg. Az első órák ismerkedését és elméleti óráinak tapogatódzását követően a városban megtartott gyakorlati napon már összhangban, és nagy-nagy igyekezettel kezdék hallgatóink elsajátítani Hack Robi tudásanyagát.

Rekesz- és zársebesség előválasztás, manuális funkciók, ISO, fénymérési módok, mélységélesség és mozgás ábrázolások, mind-mind szerepeltek a palettán.

Életem egy jó képért by Edit

Mindezek gyakorlásához keresve sem találnánk szebb és jobb fotóalanyokat a Vásárcsarnok árkádjainál, a Szabadság hídnál, vagy éppen a Gellért szálló környékénél. Ráadásul végre itt a tavasz és a napsütés! Az irányított feladatok során elkészített képeket a stúdió árnyékába visszavonulva kezdük kiértékelni, aminek ugyan nem értünk a végére, de a következő elméleti órák során sort kerítünk a hátramarad fotók elemzésre is!

Folytatás hamarosan a várban!

-Csaba-

Először egy kis elméletA csapatKomponálók by EditCsaba a fókuszban by EditExpo by EditMester és tanítványa by EditA fiúk táborából by IvettZiaSvenk by CsabaÉletem egy jó képért by EditMeglesve by EditSzabaság híd minimál by IvettSzabadság híd by EditSzabdság híd by Móni